Jelenségek a tiszta szobában!?

Paul Jochem

Sabrina, 10 hónapos, mindig, amikor meglátta a kamerát, mosolygott és posztolt.

Elfelejtési görbe az Ebbinghaus szerint

Az GMP (Good Manufacturing Practice) és GAMP (Good Automated Manufacturing Practice) szerint gyógyszerek gyártásánál egyre szigorúbb előírásokat és szabályokat kell betartani, melyek megfelelését a minőségirányítási rendszer keretében figyelemmel kísérik és dokumentálják.

Olyan tankönyvekben vagy tanulmányi könyvekben, mint például a VDI kiadótól „A tisztatéri ruházat optimalizálása a levegőben szállított részecskék kibocsátása szempontjából”, a szerző így ír: „Ismert, hogy sok részecske, amelyek szennyezik a folyamatokat, a folyamatmediumokat és végső soron a termékeket, a személyzet révén jutnak be a tisztatérbe.” Megfelelő vizsgálatok szerint az összes részecskeszennyezés 80%-a a személyek által kerül a tisztatérbe. Ezért a tisztatéri személyzet elsőrendű szennyezőforrásnak számít.

Itt kezdődik már az, amit érzékszerveink nem érzékelnek. Már csecsemőkorban fokozatosan észrevesszük környezetünket. A gyerekeknek sokféle érzékszervi tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy fejlődjenek, és észrevegyék a környezetüket és önmagukat. Szagolnak, ízlelnek, tapintanak, éreznek, látnak és hallanak. A tapintás alapvető érzék a testi és lelki jóllétünk szempontjából. A tapintás serkenti egyéni tanulási képességünket, támogatja és elősegíti az egész idegrendszer fejlődését. A tapintáson keresztül információkat szerzünk környezetünk tárgyairól, felületi szerkezetéről (sima, durva), állagáról (ragadós, kemény), hőmérsékletéről (meleg, hideg), formáiról (kerek, szögletes), méreteiről (nagy, kicsi) és arányairól. A tapintás révén „megértjük” a dolgokat. A tapintás teljes kibontakozása, különféle tapasztalatokon keresztül, az összes intelligenciatípus fejlődésének alapját képezi.

Húsunk milliónyi érzékelővel van ellátva, amelyek külső ingerekre reagálnak. Jelzik az agynak, hogy valami hideg vagy meleg, sima vagy durva, kemény vagy puha érződik-e. Ezek közül a legtöbb az ujjakon és a szájon található. Kisgyermekeknél ez megfigyelhető, mivel tapasztalataikat nagy részben azzal szerzik, hogy mindent a szájukba tesznek. Ezt ismétlik addig, amíg a tárgyat lokalizálják és megértik vagy felismerik.

Az egészséges fejlődéshez fontos, hogy minden érzék jól működjön. Különösen fontos az összes testi érzék (szenzorikus integráció) egészséges összehangoltsága. A szenzorikus integráció az érzékszervi impulzusok rendezését jelenti, hogy tudatosan feldolgozhassuk azokat. Az ingerek, amelyek folyamatosan hatnak ránk, és információkat adnak testünk állapotáról és környezetünkről, felismerendők, megértendők, megkülönböztetendők, értelmezendők és összevetendők a már tárolt információkkal az agyban.

Itt világossá válik problémánk. Amikor azt közvetítjük, hogy a legtöbb szennyezést a személyzet okozza a tisztatérben, csak a hallás érzékszerve van érzékenyítve az információátvitel során, a tanulónak el kell hinnie, hogy ő a szennyezőforrás a tisztatérben. Mit jelent a hit: a hit egy feltételezés – egy tény állításának – elfogadása. Ebben az értelemben tudásunk legnagyobb része hit alapú tudás. A hit általában nem a vallási hitre utal, hanem az elfogadott, meggyőződésen alapuló nézetekre, dogmákra vagy paradigmákra.

A filozófiai és különösen az ismeretelméleti értelemben a hit saját érzékeléseink, meggyőződéseink (hit, dogma, paradigma) és következtetéseink fenntartását jelenti, amelyek azonban nem feltétlenül logikailag kötelezőek. Ez a fenntartás nem feltétlenül objektív indoklás alapján történik, lehet szubjektív.

A tisztatérben lehetőségünk van a monitorozó rendszer (részecskeszámláló) ellenőrzésével felmérni és kontrollálni a levegőben szállított részecskék számát. De ez csak a monitorozás révén és nem a szemünkkel észlelhető. Hogyan dolgozza fel ezt az emlékezetünk? Ha a ingerek nem kerülnek megfelelően rögzítésre, a világ korlátozott lesz, és egyszerűen nem értjük, mi történik.

Ha az ingerek nem kerülnek helyesen besorolásra, vagy nem összevethetők a korábban tárolt információkkal, akkor nem ismerhetjük fel újra a dolgokat.

Az észlelés azt jelenti, hogy valamit érzékszerveinkkel felfogunk és megértünk. Ez az agyban történik. Amit látunk, hallunk, érzékelünk, szagolunk és érzünk, az összekapcsolódik az agyban, összevetjük a tárolt tapasztalatokkal, és ennek alapján értelmezzük.

Most pedig még nehezíti a helyzetet az, hogy a tanult vagy megtanult dolgokat elfelejtjük. Számos tanulmány megállapította, hogy tanulás után mindössze 20 perccel már csak a tanultak 60%-át tudjuk felidézni. Egy óra után ez már csak 45%, egy nap után pedig mindössze 34%. Hat nap múlva a visszaemlékezőképesség már csak 23%, és tartósan csak a tanultak 15%-a kerül tárolásra. Az agynak időre van szüksége, hogy a tanultakat elraktározza, azaz át kell mennie a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába. Ehhez ismételni kell, és hagyni kell, hogy az újdonság „leülepedjen”. Minél kevesebb érzékszervet érintünk meg, annál nehezebb lesz a megértés vagy a megőrzés.

Visszatérve a fő témánkhoz, elmondhatjuk, hogy csak az úgynevezett részecskemonitorok támogatásával lehet meghatározni a levegőben szállított részecskék számát, mivel azok mérete nanométeres tartományban mozog. Ez nem látható szabad szemmel, mégis jelen van. Számomra ez egy jelenség!

Mi az a jelenség? A jelenség (többes száma: jelenségek) egy érzékszervekkel észlelhető egyedi eseményt ír le, tágabb értelemben pedig egy aktív folyamatként értelmezett érzékszervi-érzelmi észlelés egy eseményről, amelyet az észlelő személy tapasztal meg.

Emanuel Kant a jelenséget az „észlelt dolgok” ellenpontjaként mutatja be. Ezek a dolgok önmagukban nem láthatók, hanem csupán az észlelő által gondolt, a jelenségeken alapuló dolgokként jelennek meg.

Itt kezdődik a problémánk. A tisztatérben, hogy fenntartsuk a minőségi színvonalat, el kell kerülni a szennyeződéseket. Hogyan reagál erre egy normálisan gondolkodó ember? Azt sugallja magában, hogy amit nem látok, az nem is lehet jelen. Innen indul ki a részecskeszámláló, anélkül, hogy a személy a tisztatérben ezt észrevenné.

Mindig ugyanazt a kérdést teszem fel: lehet-e olyan módon közvetíteni az emberek felé, hogy viselkedésüket a „szennyezés elkerülésére” programozzuk, annak ellenére, hogy nem látják, tapintják, érzékelik vagy értik a szennyeződést?

Ez egyáltalán lehetséges-e a mennyiség tekintetében, ahogyan a tisztatéri dolgozók képzéséről beszélünk? Vagy ez csak a tudatalattiban aktiválódik, de nem valósul meg, mert nem felfogható?

Itt kellene kezdenünk. Véleményem szerint a legnehezebb feladat az, hogy megtanítsuk az érdeklődőknek, hogy a jelenségekről beszélünk (az észrevehetetlen levegőben szálló részecskékről), és azok elkerülését a legfontosabb feladatnak tekintjük. Függetlenül attól, hogy látjuk-e, tapintjuk-e, érzékeljük-e vagy értjük-e ezeket a részecskéket. Ez kihívás lesz azok számára, akiket oktatunk, mert a szennyezés elkerülésére való érzékenység nem aktiválja azokat az ingereket, amelyek a tapintást, felismerést vagy megértést szolgálják. Az ember úgy van programozva, hogy érzékszerveivel észleli a tapasztalatokat, és felismeri azok jelentőségét, valamint hatásait. Hogyan reagál majd ezekre a hatásokra tartós megterhelés esetén, amikor észlelésük csak sejtéseken alapul, nem láthatók?

Az észlelés, ahogyan már említettem, azt jelenti, hogy valamit érzékszerveinkkel felfogunk és megértünk. Ez az agyban történik. Azt állíthatom, hogy a jelenség fogalma jogosult a tisztatérben. Hogyan változtathatjuk meg a tisztatéri dolgozók tudatát, hogy elnyomjanak valamit a tudatalattijukban, amit nem látnak, nem tapintanak, nem érzékelnek vagy nem értenek meg, az a jövőben sok kihívást fog ránk róni, és még további vitákat igényel. Mert ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor jóval kisebb részecskeszámról beszélnénk, amit a dolgozók a tisztatérben szabad szemmel nem látnak, de jelen van.