Egyszeri kártalanítás és jogeladások munkavállalói találmányok esetén

Dr. Ralph Pennekamp

2014-ben Németországban több mint 80 000 találmányt jegyeztek be szabadalomként vagy használati mintaoltalomként. Ezek 80-90%-a munkavállalók találmányaira alapul. Ezen munkavállalóknak a Munkavállalói Találmányok Törvénye alapján jogosultságuk van „megfelelő díjazásra”. Ennek a díjazásnak a kiszámítása azonban összetett, és általában jelentős adminisztratív terhet ró a vállalatokra. Ennek a terhelésnek a csökkentése hatékony és egyben az innovációt is ösztönző díjazási rendszer kialakításával fontos eszköz lehet a vállalatok versenyképességének növelésében.

1. A Munkavállalói Találmányok Törvénye (ArbNErfG) szabályozásai

A törvény célja az egyensúly megteremtése a munkajogi alapelvek szerint a találmány eredményének munkáltatóhoz való tartozás és a szabadalmi jog szerinti feltalálói jog elve között. A munkáltató dönthet arról, hogy elfogadja vagy engedélyezi a munkavállaló által bejelentett szolgálati találmányt (§ 6 ArbNErfG). Ha elfogadja, ez több kötelezettséget von maga után.

Legfontosabb ezek közül a munkáltató által fizetendő megfelelő díjazás kötelezettsége (§ 9 ArbNErfG). Ennek összegének kiszámítása bonyolult, és a díjazás irányelvei (lásd § 11 ArbNErfG) csak kis mértékben könnyítik meg. Egyszerűsítve a számítási képlet:
V (fizetendő díjazás) = E (találmány értéke) x A (részesedési tényező).

A részesedési tényező a munkavállaló pozíciójától függ a vállalatnál, és viszonylag könnyen meghatározható. A gyakorlatban azonban nagyobb problémát jelent a találmány értékének meghatározása. Ez az érték tükrözi a találmány használatával elért gazdasági érték egy részét, amely a munkáltató számára hasznos. Általában ez a konkrétan elért árbevétel vagy egyéb előnyök (pl. licencbevétel) mérését jelenti a szabadalommal védett termékek esetében. Ennek az értékelésnek az adminisztratív terhét tovább növeli, hogy a díjazást alapvetően „folyamatosan”, azaz évente kell kiszámítani és kifizetni.

Emellett a munkáltatót további kötelezettségek terhelik, amelyek szintén növelik az adminisztratív terhet:
• A szolgálati találmány bejelentése szabadalomként vagy használati mintaként belföldön (§ 13 ArbNErfG).
• A bejelentés külföldön vagy a szolgálati találmány külföldi szabadalmi bejelentésének vagy engedélyezésének megfelelő jóváhagyása, ha a munkáltató nem igényli azt (§ 14 ArbNErfG), valamint
• Tájékoztatási és ajánlattételi kötelezettségek a jogvédett helyzetek elhagyása vagy nem folytatása esetén (§ 16 ArbNErfG).

2. Az egyszerűsítés iránti vágy és jogi határok

A fent említett adminisztratív terhek miatt a munkáltatók az egyszerűbb kezelést és a munkavállalói találmányokra járó díjazás egyszerűsítését szeretnék elérni. Sokak számára ideálisnak tűnik, ha a törvényi kötelezettségeket és a nehezen meghatározható feltalálói díjazást egyszeri összegű díjazásra cserélik. Ez számos országban, például az USA-ban, általános gyakorlat. A díjazási folyamat gyors és időben történő lezárása a munkavállalók számára is előnyös lehet, mivel így korábban kapják meg díjazásukat, nem pedig csak a találmány későbbi hasznosításának megkezdése után, ami gyakran évekkel később történik.

Azonban jogi korlátok szabják meg a találmányi díjazási rendszerek kialakítását. Az olyan megállapodások, amelyek a munkavállalói találmány jogi szabályozásait hátrányosan módosítják, nem megengedettek, ha azokat a találmány bejelentése előtt kötötték meg (§ 22 ArbNErfG). Az ilyen szabályozások nem írhatók elő előre, például munkaszerződésekben. A bejelentés után kötött megállapodások általánosan lehetségesek, de nem lehetnek „jelentősen igazságtalanok” (§ 23 ArbNErfG). Ez akkor fordul elő, ha a törvény vagy a díjazási irányelvek szerint fizetendő összeg több mint 50%-kal alacsonyabb. Ebben az esetben a munkáltató köteles a különbözetet kifizetni, ha a munkavállalói találmány jogosultja ezt a követelést – a munkaviszony megszűnésétől számított 6 hónapon belül – érvényesíti. Végül, a díjazás módosítását akkor is kérhetik, ha a díjazás meghatározásának szempontjai később lényegesen megváltoznak (§ 12.6 ArbNErfG).

3. Javasolt megoldások

A gyakorlatban többféle modell létezik a munkavállalói találmányok egyszerűbb kezelésére. Ezek vagy jogok megvásárlását, egyszeri kifizetéseket vagy ezek kombinációját tartalmazzák.

Az egyik, széles körben elterjedt modell nem a feltalálói díjazás szabályozását írja elő, hanem a munkavállalói találmányok bejelentésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek, például a bejelentés belföldön és külföldön történő elvégzésének, valamint a tájékoztatási és ajánlattételi kötelezettségek megvásárlását (§§ 13, 14, 16 ArbNErfG). Ez jelentősen csökkentheti az adminisztratív terhet. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vásárlási összeg mértéke nem többé a korábban megszokott, ipari szinten alkalmazott fix összeg, hanem az adott esetben az § 23 ArbNErfG szerint mérlegelendő, hogy az összeg megfelelő-e (Határozat, 2012.07.18., ArbErf 030/10).

Más modellek az egyszeri vagy időben elosztott összegben történő kifizetéseket szabályozzák, amelyek a találmány értékétől teljesen függetlenek. Az ilyen modellek előnye a bonyolult számítások elkerülése, ugyanakkor azonban fennáll a kockázat, hogy a munkavállaló által kapott összeg „jelentősen igazságtalan” lehet (§ 23 ArbNErfG). Az ilyen esetekben a munkavállaló által benyújtott tájékoztatási és elszámolási igények kielégítése, valamint esetleges bírósági vagy választottbírósági eljárások költségei gyorsan felülmúlhatják a kifizetett összeg előnyeit.

A kockázatok csökkentése érdekében javasolt modellek az egyszeri vagy időben elosztott összegű díjazásokat tartalmaznak, amelyek a találmány értékéhez igazodnak. Ez történhet például a várható árbevétel és a találmány hasznosítási ideje becslése alapján. Az ilyen szabályozások hatékonyságának növelése érdekében célszerű lehet, hogy a díjazás nem végleges, hanem bizonyos időközönként belső felülvizsgálatnak vetik alá az igazságosság érdekében. Emellett alkalmazható a fent említett jogok megvásárlásán alapuló modellekkel való kombináció is, a kezelés további egyszerűsítése érdekében.

A különböző modellek közötti választás mindig az egyszerűsítés és a jogbiztonság közötti mérlegelést igényli. Általánosan elmondható, hogy minél nagyobb mértékben tér el a díjazási rendszer a törvény által előírt irányelvektől, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a díjazási megállapodás igazságtalanná válik, és így támadható lesz.

4. Kilátások és ajánlások

A adminisztratív terhek csökkentése a modern találmányi díjazási vagy ösztönző rendszerek egyik fő célja. Egy másik, ugyanolyan fontos cél pedig az, hogy a munkavállalók innovációs potenciálját célzott ösztönzőkkel a lehető legjobban támogassa, ezáltal növelve a vállalat innovációs képességét is. A hatékony és könnyen kezelhető szabályozások mellett a díjazási modellnek lehetőség szerint úgy kell kialakítva lennie, hogy az időben elosztott (megfelelő) kifizetések gyors jutalomként működjenek a munkavállalói találmányért, és így ösztönzőként és motivációként szolgáljanak további innovációkra.

Dr. Ralph Pennekamp a németországi Bird & Bird nemzetközi jogi iroda senior munkatársa Düsseldorfban.
Szakértője a szabadalmi jognak és a ipari jogvédelemnek.